Sir Frederick G. Banting (1891-1941) született Alliston, Ontario, mint a legfiatalabb öt gyermek William Thompson Banting és Margaret Grant. Dr. Banting részt vett a Torontói Egyetem ahol az Istenség tanulmányozását tervezte, de hamarosan átkerült az orvostudományi karra, ahol 1916-ban megszerezte orvosi diplomáját. Azonnal csatlakozott a kanadai hadsereg orvosi testületéhez, az első világháború idején Franciaországban szolgált. 1918-ban, miközben Franciaországban állomásozott, Dr. Banting a Cambrai-i csatában egy lövedék megsebesítette a jobb karját. Sérülése ellenére további 16 órán át továbbra is hajlamos volt az áldozatokra, katonai keresztet szerzett neki a tűz alatti hősiességért, amelyet 1919-ben mutattak be neki. A háború után Dr. Banting visszatért Kanadába, általános orvostudományt gyakorolt Londonban, Ontario. Ortopédiát és antropológiát is tanított a nyugati Egyetemen. Míg Dr. Banting Londonban gyakorolt, az volt az ötlete, hogy az inzulint kivonja a hasnyálmirigyből, így képes kezelni a cukorbetegséget. A cukorbetegséggel kapcsolatos kutatásait a Torontói Egyetemen folytatta, ahol kollégájával, J. J. R. Macleoddal és Charles H. Best orvostanhallgatóval dolgozott. A trió kutatása a cukorbetegek kezelésének felfedezéséhez vezetett, és 1923-ban Dr. Banting és Macleod elnyerte a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat.
Dr. Banting továbbra is az élettani és orvostudományi Nobel-Díj legfiatalabb kitüntetettje. Sok más elismerése között Dr. Banting a kanadaiak utolsó csoportjának tagja volt lovaggá V. György király 1934-ben. Kutatásain kívül Dr. Banting nagy érdeklődést mutatott a művészetek iránt, és ő maga is kiváló művész volt. Az Arts & Letters Club tagjaként a hét művészből álló csoport barátja volt, és számos alkalommal osztozott festészeti expedíciókon A. Y. Jacksonnal. 1941-ben, egy másik világháború közepette, Angliába tartott, hogy részt vegyen a repülés orvosi kutatásában a második világháború alatt, amikor egy repülőgép-balesetben halt meg Newfoundland.